BLOGGER TEMPLATES - TWITTER BACKGROUNDS »

2011. március 12., szombat

6. fejezet: Renee


Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem evvel a fejezettel, csak egyszerűen nem volt időm írni!
Rengeteg dolog összejött! Azért egy picit hosszú fejezetet összehoztam nektek és megpróbálom hamarabb hozni a következő frisst! Remélem tetszeni fog, a helyesírási hibákért előre is bocsi! :) Természetesen várom a komikat, hogy milyen lett! Legalább is nagyon örülnék neki! :) Jó olvasást mindenkinek és szép estét! :)

(BELLA)

Idegesen nézetem az órára, még Jasper sem tudott teljesen megnyugtatni. Remek gondoltam magamba, négy óra lesz. Tehát a taxi bármelyik percben megérkezhet. Miközben ezen, gondolkodtam még hány percem van, Alice robogott le a lépcsőn.
- Három és fél perc! – mondta.
Ekkor már hallottuk lassítani az autót a főúton. Remek már a házunk felé tartanak. Már csak három perc számoltam magamban. Röpke 180 másodperc múlva, anyám besétál azon az ajtón. 175..174..173..172..
- Nyugodj meg Bells. – szólt Charlie. Aki három óra fele megérkezett.
- Persze apu. Nyugi. Könnyű azt mondani. – morogtam magamba. Majd Edward oda jött mellém és a fülembe súgta.
- Menni fog Bella. Szeretlek. – majd átkarolt a derekamnál.
- Tudom. Én jobban. – ezen kuncogott. Majd felemelte az állam és megcsókolt.
- Hát akkor gyerünk. – mondtam halkan, és akkor megállt egy sárga taxi a ház előtt. Megremegtem, ennyire ideges még sosem voltam.

- Majd én megyek! – mondta Carlisle amint az ajtóhoz ért Edward követte. Hátráltam két nagy lépést. Esme és Alice mellém álltak.
- Menni fog drágám. – mondta Esme.
- I-i-ig-e-e-n..? – makogtam inkább kérdés volt, mint válasz.
Majd hallottam, ahogy anyám üdvözli Edwardot és Carlislet.
- Sziasztok! – mondta és elakadt a lélegzetem.
- Szia! – mondta Carlisle és Edward egyszerre.
- Segítek a csomagokat bevinni. – ajánlkozott Edward.
- Oh, köszi de elbírom. – tiltakozott. Ezek szerint, valami közbejött és anya egyedül érkezett. Remek, legalább Phil nem tudja meg.
- Nem! Hagyjad csak majd mi! – válaszolt végül Carlisle.
- Oké. – mondta végül Renee. Aztán hallottam, ahogy elindulnak felfele a lépcsőn. Ekkor olyan gyorsan kibújtam Esme öleléséből csak vámpír családtagjaim vehették észre, hogy elmenekültem az alsó mosdóba. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és leroskadtam a hideg kőre. Most mi lesz? El fog menekülni, vagy megérti a dolgokat? Mi lesz? Nem. Nem tehetem ezt anyámmal. Legszívesebben elszaladtam volna, nem tudom hova, csak el innen és jó messzire. Nem akarom ezt az egészet.

- Bella? – hallottam anyám hangját a nagy üdvözlések közepette.
- Pillanat, megkeresem. – szólt Edward. Majd macskaszerű léptekkel az ajtóig jött, aztán bekopogott.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Igen – mondtam még mindig a földön gubbasztva.
- Mi a baj? – kérdezte majd leült mellém a kőre. Átkarolt egyik kezével, én pedig szorosan hozzá bújtam. Ebben a percben se ő, se Jasper nem volt képes arra, hogy megnyugtasson.
- Ez nem fog menni. – motyogtam.
- De fog Bella! Nem lesz semmi gond.
- Biztos vagy ebben? – kérdeztem remegő hanggal.
- Teljes mértékben. – majd megpuszilta a fejem búbját.
- Mi van, ha mégsem akkor mi lesz? Mit csinálunk?
- Nem tudom. De nyugodj meg, nem lesz semmi probléma.
- Akkor mennyünk. Essünk túl ezen az egészen.
- Rendben. – majd felállt és felhúzott a kőről, aztán magához húzott és megcsókolt. Majd elindultunk kéz a kézben. Gyerünk Bells! Most vagy soha. Vámpír létemre eléggé félek és az a legnagyobb gond, hogy a saját anyámtól. Jobban mondva nem is tőle, ha nem a reakciójától, hogy elfogad-e annak, ami vagyok. A folyosó nagyon rövidnek tűnt, öt lépés volt már csak a nappaliig. Négy, három, kettő, egy. Már láttam is anyámat. Szinte semmit sem változtak az esküvő óta. Bella hát akkor rajta.
- Szia, anyu! – mondtam.
- Bella! – fordult meg anyám, majd megdermedt és végigbámult rajtam. Ettől féltem. Majd hirtelen mozdulatokkal átvágott a nappalin és megölelt. - Jaj drágám! Annyira hiányoztál.
- Te is nekem. – makogtam a reakciója miatt. Eltolt magától majd végig mért.
- Jézusom. Mi történt veled? Olyan sápadt vagy és a szemed? – teljesen elhűlve hátrálni kezdett. Charlie mögé lépett és megfogta.
- Tudom anya. Nehéz lesz megérteni, de kérlek ülj le és mindent elmagyarázok.

Anya kételkedve, de leült a kanapéra, mellé Charlie. A szeme félelmet tükrözött aggodalommal. Nem erre számított, hisz ki számít arra, hogy a lánya vámpírrá változik? Azonnal megfogtam Edward kezét és megnyitottam a pajzsom. Sejtettem tudtam, hogy ez lesz. Most mit mondjak? Anya vámpír vagyok, van egy unokád, ja és a férjem és annak a komplett családjai is az. A legjobb barátom pedig egy vérfarkas.
- Beszéljek én? – kérdezte halkan Edward.
Nem kell. Ezt nekem kell megoldanom. Nagyot sóhajtottam, majd belevágtam.
- Tudod anya, ha ezt elmondjuk nektek, akkor erről egy szót sem mondhatsz, senkinek különben az egész családot veszélybe kevered.
- Rendben. Csak kérlek légy őszinte. – mondta higgadtan, de a hangja megremegett. Legszívesebben oda bújtam volna hozzá, de nem tehettem.
- Oké. Tudod ez hét éve történt. – kezdtem bele s megpróbáltam összefüggően és érthetően elmagyarázni a dolgokat.
- Várj te tudtad, hogy Edward micsoda? – nézett férjemre.
- Igen. – mondtam bűnbánóan.
- És miért nem mondtad el? Charlie tudott róla?
- Senki sem tudta, Charile is csak azóta tudja, hogy…
- Rendben. Én tudtam mindig is, hogy Edward több mint ember. De beigazolódott a gyanúm. Akkor ti most mik vagytok? És miért drágám?
- Figyelj anyu. Pár éve, a nászút után nagyon bet..
- Bella teherbe esett Edwardtól. – mondta Charlie. Szúrós szemmel néztem rá.
- Bells, őszintén Reneenek is joga van ehhez. – tudom, gondoltam magamba. Anyámnak is tudnia kell, hogy ő már régóta nagymama. Furcsa volt ebbe belegondolni, de tényleg nem foszthattam meg ettől. Pedig ez lett volna a legésszerűbb ebben a helyzetben.
- Mihez? Teherbe? Bella, hisz nem beteg voltál? Utoljára akkor beszéltünk vagy is Charlie mondta, hogy ne is jöjjek, mert ő sem láthat téged. Utána felépültél igaz tudtam, hogy valami nincs rendben, mert Charlie is teljesen máshogy állt a dolgokhoz, amikor rólad kérdeztem. Veled pedig telefonon ezer éve nem beszéltem. Ezt nem értem.. – mondta, megrázta a fejét és maga elé bámult.

- Anya. Teherbe estem. Mivel Edward nem ember, így nem tudtuk mi lesz ennek a vége. Egyre rosszabbul lettem, a gyermeket természetesen semmi féle képen nem akartam elvetetni. Így egy hónap szenvedés után, majdnem belehaltam a szülésbe és Edward megmentette az életem.
- Hogy mi? Mi történt? Egy hónap után? Van egy gyereked és Edward micsoda?
- Anya. Nyugodj meg kérlek. Ez rendkívül sok lesz számodra. – mondtam, majd vett két mély levegőt aztán újra megszólalt.
- Rendben. Edward? – körbenézett a szobában a családtagjaimon- Ti-ti mik vagytok? Mondjátok, el kérlek. Nem foglak veszélybe keverni titeket, hisz Bella a lányom. Csak kérlek, mondjátok el őszintén.
- Renee. – szólt apa.
- Nem Charlie, tudni akarom! Tudni akarok mindent!
- Rendben elmondom az egészet. Hallgass végig.
- Oké. Míg magyarázod, addig én megpróbálom megemészteni.
- Kezdem a legelején. Mikor Edwardot megismertem, idővel rájöttem, hogy micsoda. - néztem szerelmemre, majd összekulcsoltuk ujjainkat – Később jöttek a bonyodalmak, majd esküvő, nászút. Nászúton teherbe estem, hisz nem tudtuk, hogy lehet-e embernek egy…
- Egy mitől? – kérdezte Renee.
- Vámpírtól. – mondtuk egyszerre Edwarddal és Charlieval. Anya teljesen elsápadt, azt hittem rosszul lesz.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? – kérdezte, ijedten.
- Kérlek, had fejezzem be. – erre már csak bólintott majd folytattam – Tehát nem tudtuk, hogy mi van akkor, ha egy ember és egy vámpír.. Mikor kiderült, azonnal haza utaztunk. Carlisle azonnal megvizsgált és kiderült, hogy igazam van. Napról napra rosszabbul lettem. A gyerek nagyon gyorsan fejlődött, egy hónap után elérkezett a szülés. – itt Edward kezdte folytatni, mert elhallgattam.
- Bellánál sürgősen be kellett avatkozni, hogy megmentsük az életüket. Jake és Rosalie segítettek a szülésnél. A gyermek túlélte, de Bella haldoklott, így muszáj volt ezt az egészet megtennünk. Hidd el senki sem akarta, hogy így érjen véget, de már nem lehet a múlton változtatni. – mondta.
- Anya. Én tényleg sajnálom. – fejeztem be lehajtott fejjel. Csend lett, vártunk míg anyám felfogja, megemészti az imént hallottakat, azután ő törte meg a  csendet.

- Köszönöm. – ennyit mondott. Felkaptam a fejem és láttam, hogy könny folyik az arcáról, aztán hirtelen folytatta – Köszönöm, hogy megmentetted az életét és neked is drágám, hogy elmondtad az igazat.
- Nem haragszol, nem utálsz? – kérdezte. Én is biztosan sírtam volna, ha ember lennék. Még is váratlanul ért ez az egész.
- Nem. Igaz nem örülök annak, ami vagy. De te akkor is az én lányom vagy és ezen nem változtat semmi. – mondta, mire befejezte a mondattá addigra már ott voltam és szorosan, persze óvatosan megöleltem.
- Köszönöm. Szeretlek anyu. – mondtam.
- Én is kicsim. De még nem fejezted be, amit elkezdtél. Mi lett a gyermekkel? Jacob ő, hogy jön ide? – kérdezte anya, majd mellé ültem és folytattam a története.
- Kislány lett. A neve Renesmee ha minden igaz nemsokára megismerheted. Jacob pedig, a legjobb barátom. – nem mondhatom el, hogy ő micsoda hisz ez őt érinti. Azt hiszem szólni, fogok Nessinek, hogy jöjjön ide, már biztos a házunkba van és pakolja a ruháit Charliehoz.
- Renesmee? Tehát nagymama vagyok. – jelentette ki, majd egy mosoly jelent meg az arcán.
- Hát ezek szerint igen. – mondtam.
- Jaj. Ez csodálatos. Akkor ezek szerint ő mg kisgyerek nemde?  - kérdezte anyu.
- Ő igen.. Még valami. Mivel félig vámpír így gyorsabban is növekedett így most 17 éves. Hamarosan itt lesz, mindjárt telefonálok neki.
- Majd én. – szólt Edward, majd felállt és arrébb ment telefonálni.
- Oké.
- Hát, ez. Sok volt egy kicsit. – mondta anyu sóhajtva – Mindig is azt hittem, hogy a.
- Vámpírok. – mondtam ki helyette.
- Igen, hogy az csak kitaláció. Nem gondoltam volna, hogy léteznek.
- Én is így voltam vele. De, tudod.
- Jó-jó, csak ami szükséges azt mondjátok el. – motyogta kicsi mosollyal az arcán. Erre Charlie elnevette magát.
- Min nevetsz ennyire itt mellettem? – kérdezte anya, aput.
- Ugyan ezt mondtam Bellának, amikor nekem mesélték el ezt az egészet.
- Ja, értem.

- Nessi, nemsokára itt lesz. – jött oda hozzánk Edward, majd leült velünk szembe a kanapéra. Én pedig felálltam és odabújtam hozzá miközben átölelt.
- Jó látni, hogy még mindig ennyire szeretitek egymást. – szólt anyu.
- Nem. Még annál is jobban. – válaszolt Edward, erre nekem muszáj volt megcsókolnom, a többiek csak mosolyogtak.
- Na és Phil, hogy-hogy nem jött? – kérdeztem.
- Még mindig másodligás baseball játékos, és pont e hétvégén lesz kétfontos meccse, így nem tudott eljönni. De mindenkit üdvözöl.
- Mi is őt. – mondtuk.
- Esme és ti, hogy vagytok? – kérdezte anya.
- Remekül Renee. Tudod én is nagyon örülök, hogy tisztáztuk ezt az egész ügyet. Szegény Bella nagyon aggódott az miatt, hogy-hogy fogsz reagálni.
- Értem. De kicsim – fordult most hozzám – tudhattad volna, hogy bármi is vagy mint mondtam, te mindig az én lányom maradsz!

Hirtelen kinyílt a bejárati ajtó és bejött Nessi. Amint hallottam megállt az előszobába. Felálltam és kissétáltam hozzá, közbe anya tovább beszélgetett Esmevel. A többiek vagy a számítógéppel vagy a tévével kötötték le magukat.
- Szia drágám. – mondtam majd megöleltem.
- Szia anyu. Biztos? Elmondtatok neki mindent, mit fog szólni hozzám?
- Igen, igen. Szerintem biztosan örülni fog annak, hogy végre megismer.
- Rendben akkor mennyünk. – mosolygott a lányom.
- Oké.
Aztán elindultunk a nappaliba, amint látótérbe kerültünk, mindenki ránk nézett. A többiek közelebb jöttek, Edward felállt mellénk, anya szintén felállt.
- Ő itt Renesmee..  


Várom a véleményeket! :)