BLOGGER TEMPLATES - TWITTER BACKGROUNDS »

2011. június 30., csütörtök

Friss...

Sziasztok!
Itt a nyár, vége a sulinak meg mindennek.. Csak az a gond, hogy így is rengeted dolgom van.. De igyekszem az írással, amikor tudom hozom a következő fejezetet! Már meg van a következő rész, csak nincs időm feltenni!
De már a hétvégén, legkésőbb a következő hét elején, mindenképpen felrakom! Utána pedig, próbálok vissza állni a heti frissítésre! Nem tehetek róla de így jött össze minden... :)
Tehát hamarosan friss! ^^, :)
Bye: Dewil

2011. május 8., vasárnap

9. Idegenek



Sziasztok!
Itt is a következő fejezet, hát nem tudok mit hozzá fűzni! Kiváncsi leszek, hogy ki hogy fog majd szimpatizálni az új szereplőkkel! :) Fogják még bonyolítani az életünket! ;) Mindenkinek jó olvasást!
Természetesen várom a  véleményeket! Bye!


RENESMEE


De késő, már ott voltunk az ajtónál benyitottam, és amit ott láttam. Nem is gondoltam volna ilyesmire. Jacobbal lefagytunk… 

Az íróasztal mögött, egy aranyszemű férfi ült. Gyönyörű arca, szőkésbarna tüskés haja és hófehér bőre volt. Egy farmert és egy fekete inget viselt. Amikor beléptünk neki is megakadt lélegzete. Igaz, teljesen biztos voltam abban, hogy aki ott ül, az nem ember. Erről meg is győződtem, mikor nem hallottam felőle dobogást.
- Jó estét. – szólt a férfi udvariasan és meglepetten.
- Jó estét. – válaszoltam Jacobbal, persze neki nem nagyon tetszett ez a helyzet.
- Miben segíthetek?- kérdezte a férfi. Tényleg mit akart mondani a pincér? Hát akkor rávezetjük.
- Én voltam az, aki elkapta a tányért.
- Pincér most távozhat. – mondta, majd mélyen a pincér szemébe nézett, aztán a fiú megfordult és kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.
- Gondolom, hallotta a beszélgetést. Csak azt nem értem. – elgondolkodott. Sose látott még olyat, mint én folytattam magamba a mondatát.
- Én tudom, hogy maga micsoda. – feleltem, erre egy kicsit meglepődött.
- Miért? Maga szerint mi lennék? – kérdezte. Ezek szerint tényleg azt hiszi, hogy ember vagyok. De én ezt nem hagyhatom annyiban, meg kell ismernem.
- Tudom, hogy maga egy vámpír és nem is akár milyen. Ha minden igaz vegetáriánus. Persze idézőjelben. – adtam neki egy egyenes választ és közelebb léptem, Jacob védelmezően velem együtt mozgott.

- Remek. Én viszont nem tudom, hogy te vagy is ti mik vagytok. – válaszolt. Majd ő is felém lépett, közben farkas szemet nézett velem.
- Én úgy nevezett fél vámpír vagyok. Ő pedig a barátom Jacob. – nem mondtam meg, hogy Jake farkas hisz ez az ő dolga majd elmondja, ha akarja.
- Értem. De hogy, kerültök ti ide? – kérdezte az íróasztalának dőlve.
- Tudod, ezt én is kérdezhetném tőled. Mivel mi már egy jó ideje lakunk ezen a részen és nem tudtam, hogy vannak itt hozzánk hasonlók.
- Ja, ezt nem tudtam. Akkor úgy látszik nem jól mértem fel a terepet. Itt a környékben csak egy klánról tudok. – mondta egy zavart, de még is szívdöglesztő mosoly kíséretében.
- És pedig? – kérdeztem. Lehet, hogy tényleg ilyen informált? De eddig akkor miért nem találkoztunk?
- Te szerintem a Cullen Klán egyik tagja lehetsz.
- Telitalálat. De honnan tudsz ennyit erről? – kérdeztem.
- Mielőtt idejöttem figyeltem én is, hogy mi történik Seattle-ben. Igaz ez már pár éve volt. Na, akkor azok a vámpírok elindultak Froksba, egy másik klán ellen. Tehát így tudok a klánotokról és arról, hogy elintéztétek az össze újszülöttet. Egy időben elmentem és kerestem őket, titeket. De csak a nevüket tudtam meg. - elmosolyodott.
- Így már érthető. – tehát akkor ő már jó rég itt élt a „szomszédba” és még csak nem is tudtunk róla - Hogy hívnak? Honnan jöttél? – kérdeztem kiváncsian. 

- Caleb. Európából. – mosolygott tovább. Nem tudom miért, de az amúgy is gyors szívverésem még gyorsabb lett ettől a vigyortól az arcán. – És téged, hogy hívnak? – kérdezte. Hé, várjunk csak Jacob is itt van, gyorsan ránéztem és láttam, hogy neki ez az egész nagyon nem tetszett. Nekem pedig annál inkább.
- Renesmee Carlie Cullen. – válaszoltam végül.
- Értem. – mondta. Nagyon szívesen megismerném Calebet. Most így belegondolva, az egész család örülne egy új barátnak. Talán megkérdezhetném, hogy eljönne-e hozzánk.  Mi? Nem Ness félre értés volt az egész. Jobb, ha nem háborgatom ilyenekkel.
- Akkor gondolom, ez a tányéros dolog maradhat köztünk. – mondtam végül.
- Természetesen. – válaszolt. Rá mosolyogtam, majd odafordultam Jacobhoz, aki feszültnek tűnt, így szerintem ideje lenne indulnunk.
- Hát akkor mi mennénk. – hátráltam – Nem zavarjuk.
- Ne – tiltakozott, ezen elmosolyodtam – Vagy is remélem, még találkozunk! –mondta végül, kicsit szomorúan.
- Én is. – válaszoltam. Ebben a pillanatban el is felejtettem, hogy Jacob itt áll mellettem. Ránéztem és láttam, hogy nem tetszik neki ez a dolog.
- Hát akkor, ő itt van a névjegykártyám. – majd oda nyújtott egy kis papírt. Amikor érte nyúltam a kezeink egymáshoz értek. Aztán zavaromban gyorsan elvettem a kártyát és a táskámba ejtettem.
- Oké. Akkor mi mentünk is. – mosolyogtam rá még egyszer.
- Rendben.
- Viszlát! – mondtuk Jakkel.
- Viszlát. – köszönt el tőlünk Caleb.

Meg sem vártuk az ételt, ott hagytuk az árát az asztalon és elindultunk az autó felé. Én beültem az anyósülésre, Jecob pedig a kormányhoz.
Hazáig Caleben agyaltam. Nem is figyeltem, hogy mennyi idő alatt értünk haza, csak arra lettem figyelmes, hogy Jake előttem integet, hogy megékeztünk.
- Ness! Itthon vagyunk.
- Ja. Oké. – Hát visszazökkentett a valóságba. Jacob kisegített az autóból majd elindultunk a folyosón a házba. Amint beértünk mindenki a nappaliban ült.
- Sziasztok! – mondtuk.
- Hellótok. – köszöntek.
- Milyen volt a nap? – kérdezte anyu.
- Remek. – majd elmeséltem a mozis plázás dolgot. Valamint az étteremben történteket. Mindenki figyelemmel hallgatta ezt a részt.
- Azután a konyhába bementünk a helységbe és ott ült egy vámpír. – mondtam.
- Tessék? Seattleben más vámpírok? – kérdezte Em.
- Nem Emmett csak egy.
- Hogy hívják, honnan jött? – kérdezte apu.
- Caleb. Európából.
- Európába, vegetáriánus vámpír? Azt hittem csak mi élünk állatokon és a Denáliak. – mondta Rose.
- Nem biztos, hogy csak mi vagyunk ezen az életmódon. – szólt Carlisle-
Nessi elkérted a telefonszámát, vagy valamit? Szívesen beszélgetnék vele.
- Igen adott egy névjegykártyát. – feleltem mosolyogva.
- Rendben holnap vagy holnap után felhívhatnád. – mondta Jazz.
- Remek ötlet, holnap hívom. – helyeseltem, holnap megint láthatom Calebet.
- Látom, tetszik neked az a vámpír. – jött oda hozzám Alice vigyorogva.
- Ha? – gyorsan ránéztem.
- Semmi, nem szóltam. – kuncogott majd leült a kanapéra. Gyorsan körbe fordultam, akire ráesett a pillantásom, egyből máshova nézett. Egyedül Jacob, anyu és apu állták a tekintetem. Jacob.
- Rendben hát akkor én megyek is. – mondta Jake kicsit feldúltan.
- Rá érsz még. – akartam mondani, hogy maradjon még egy kicsit, de közbe vágott.
- Nem Nessi mennem kell. – mondta, majd kicsusszant a bejárati ajtón.
- Szia. – suttogtam. Senki sem szólt semmit. Gondolom, mindenki tudja, hogy Jacob a barátom. Mármint úgy, mint egy testvér, de evvel ő is tisztában van. Remélem. - gondoltam
- Megyünk? – kérdeztem.
- Persze. – felelte apu és felálltak anyuval.
- Sziasztok. – elköszöntünk, majd elindultunk haza fele. Remek tuti kérdezősködni fognak. De nekem is lesz pár kérdésem. Pár perc után már otthon voltunk, bementünk és én leültem a konyhába. 

Francba, nem mentem el vadászni.
- Elmehetünk csak előtte. – mondta apu.
- Beszélnünk kell. – szólt anya. Remek. Mi lehet ilyen fontos?
- Tudod mit? Majd inkább holnap este. Ne felejtsd el felhívni a srácot. –mondta majd apuhoz ment. Oké csak tudnám, mit akarhat.
- Jöttök vadászni? – kérdeztem.
- Persze! – mondták majd elindultunk. A közelben volt öt antilop, és három hegyi oroszlán, a macskákat gyorsan leterítettük. Majd elindultunk az antilopok után, azokkal is gyorsan végeztünk, azután apu és anyu elkezdtek csókolózni. Remek. Így úgy gondoltam elindulok egy esti futásra. Pár perc múlva hallottam, hogy csatlakoznak anyuék. Már a határon kívül jártunk mikor valami megcsörrent az egyik bokorba. Megálltunk, oda mentem a zörgő bozóthoz és hirtelen egy hatalmas farkas ugrott ki belőle. Gyorsan visszaugrottam, és lelapultam támadó állásba. Apu elém ugrott anyuval.  Hangos sziszegés szakadt fel a torkunkból, a farkas szintén vicsorgott. Ő nem Jake falkájába tartozott. Ez egy idegen farkas volt. Egyik percbe egy hangos üvöltés tört fel belőle a következőben pedig izmait megfeszítve támadásba lendült…


Várom a véleményeket... ;D

2011. május 1., vasárnap

8. Váratlan


 
Sziasztok!
Itt is a következő fejezet mint ígértem. Kezdődnek a változások, jönnek a fordulatok és az új szereplők... Akik mindent felforgatnak! A fejezetek átváltanak Renesmee szemszögre.. Remélem tetszeni fog, de nem is húzom tovább a szót! Mindenkinek jó olvasást!
Természetesen várom a véleményeket! ;) Bye!

RENESMEE

Reggel anyu ébresztett, mert éjjel sokáig tévéztem velük. Gyorsan felöltöztem, majd kimentem a konyhába. Igaz mindig is a vért részesítettem előnyben, de sajnos késésben voltam, így muszáj volt most emberi étellel beérnem. Ezek az ételek sosem lesznek a kedvenceim. Mikor elővettem azt a szalámit a hűtőnkből elkezdtem azon gondolkodni, hogy útközben elkapok egy antilopot. Majd apu vissza, zökkentett a valóságba.
- Nessi, szerintem nem lenne rá időd! – mondta. Igaza van háromnegyed tíz és tízre jön értem Jacob, majd megyünk moziba.
- Tudom. – válaszoltam végül.
Közbe odajött anyu. Még én megcsináltam az innivalóm, addig anya összerakott nekem egy szendvicset. Gyorsan letuszkoltam majd azon gondolkodtam, ha hazajövök első dolgom a vadászat lesz. Apu ezen, kuncogott.
- Nyugi én ezen éltem tizenkilenc évig, igaz akkor még igen is finomnak tartottam, de most értem mit érezhetsz. – mondta anyu mosolyogva. Hát persze. Letuszkoltam azt az egy szerencsétlen szendvicset, aztán lehúztam az innivalómat, hát nem nagyon jött be. Lehet, hogy gyakrabban kéne vele próbálkoznom nem havonta egyszer kétszer. Gyorsan elöblítettem azt az egy tányért, utána mentem a szobába a slusszkulcsomért és a telefonomért. Pár perc sem telt bele és megjelent Jacob.

- Sziasztok! – jött be vigyorogva az ajtón.
- Hali! – mondtam majd mosolyogva átöleltem. Az én Jacobom, nagyon jó barátok voltunk már születésem óta és ez egy cseppet sem változott. Gyorsan felkaptam a magas sarkúm és indultunk az ajtó felé.
- De aztán vigyázni. – intett anyu és apu.
- Jaj Bells, Ed ezt az anyai apai szigort felesleges bevetni, hisz egy vérfarkassal lesz, a lányotok! Amúgy is csak moziba megyünk. – szólt Jake vigyorogva.
- Alakváltó. – javította ki anyu kacsintva.
- Jó jó jó. De a vérfarkas jobban hangzik! Egyébként is, ugyan olyan brutális vagyok, mint azok. Sőt fenomenális, kész terminátor. – nevetett.
- Jól van Jacob, majd fényezd magad az autómban. – vágtam közbe nevetve.
- Na, mennyetek! – szóltak anyuék mosolyogva, majd a nagy házig követtek minket. Úgy gondoltam, hogy a Musztángommal megyünk. Hétvégén megfűztem Jacobot telefonon, hogy had vezessek én és hát, így is lett. Gyorsan bementünk a garázsba, majd behuppantunk az autóba, aztán padló gázzal mentünk moziba. Útközben hallgattam, ahogy Jake fényezte a farkasokat.

Még a filmig volt bőven időnk, addig körülnéztünk a butikokban, valamint megálltunk egy gyors étteremnél ebédelni. Én egy pohár vízen kívül nem kértem semmit, még Jake egy teljes menüt elfogyasztott. Mikor készlettünk, elmentünk a mozi elé és vettünk Popcornt, ezt kivételesen szerettem az emberi ételek között. Majd oda adtuk a jegyet, az ajtóban álló srácnak, aki igen megbámult. Nem tudom, mi lehet olyan érdekes, egy fekete felső volt rajtam, meg egy barnás miniszoknya és egy fekete magas sarkú, belegondolva az összeállításba egy szép mosolyt villantottam rá. Még a lélegzete is elakadt ezen kuncogtam egyet, azután  elindultunk a terembe, majd helyet foglaltunk az utolsó előtti sorban, középtájon. A film hamarosan elkezdődött, a mozi majd nem teljesen tele volt, egyedül az első két sor volt üres, meg pár darab szék a sorok szélén.  Az akció jelenetek egész jók voltak, de a film nem volt nagy durranás. Ez van gondoltam. Végigültük a két órát majd megvártuk még a mozi teremből mindenki távozik. Utána mi is leballagtunk a lépcsőkön. Még nem mentünk haza, az alsó szinten is körbenéztünk, kéz a kézben.

Ez valahogy természetes volt, külső szemlélők biztos azt hitték, hogy mi járunk s nem csak barátok vagyunk. Kicsinek mindig is barátként tekintettem Jacobra vagy mint egy bátyra. Nem rég mikor lenn voltam nála La Pushban, mesélt nekem erről a bevésődésről. Eddig nem nagyon értettem, de amikor elmondta minden világossá vált előttem. Akkor teljesen tisztán láttam, ha úgy akarom, akkor barátok maradunk, de ha nem akkor együtt lehetünk másképp is. Igazából én is szeretném, de nem tudom. Na de jó, már magamon sem vagyok képes kiigazodni. Én szeretem Jacobot csak azt nem tudom még, hogy milyen értelemben. Nem fejezd be Nessi! Remek. Már magammal vitatom meg a szerelmi, apropó baráti kapcsolatomat. Szerelem nem szerelem, barát nem barát? Nem tudom, tényleg nem igazodom ki magamon.

- Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte Jake. Hát persze még neki is feltűnt, hogy töröm az agyam ezen az egészen. Ha tudnád, hogy én miken rágódom!
- Semmi különösen. – válaszoltam egy mosoly kíséretében.
- Hát, jó. Van kedved valamit csinálni? – kérdezte, a gyerekes mosolyával. Ezen mindig elkuncogtam magam.
- Beülhetnénk valahová beszélgetni. – Erre egy jól ismert Jacobos mosolyt kaptam válaszul.
- Rendben! Hová parancsolsz menni?
- Hát. Nem is tudom. Abba az olasz étterembe pár utcával arrébb? – kérdeztem.
- Ez most kérdés, vagy válasz? – Most nem mentem bele a játékába.
- Abba az olasz étterembe pár utcával arrébb. – jelentettem ki.
- Remek! Én vezetek. – vigyorgott. Na, erre ki a fenétől kapott felhatalmazást? Nem mondtam, hogy vezetni fog.
- Ness, add oda a kocsi kulcsot. – szólt vigyorogva.
- Ha? – észre sem vettem, hogy a parkolóban állok, az anyósülés mellett. Egy vámpír lehet szenilis? De előbb még a mozgólépcsőn jöttünk le. Tényleg rohadtul belemerültem ebbe az egész Jacob dologba.
- Renesmee. – mondta erélyesebben Jake.
- Rendben adom, már adom! – majd a kezébe dobtam a kulcsot. Na, ennyit arról, hogy nem ő vezet. Gyorsan átértünk azon a pár utcán, majd meg állt az étteremtől pár lépésre. Kiugrott az autóból és kinyitotta nekem az ajtót majd bementünk az étterembe.

 Egy ablak melletti asztalhoz ültünk. Kint szokásosan megint ömlött az eső. Épp, hogy mind a ketten kényelmesen helyet foglaltunk, megjelent az asztalunknál, egy buzgómócsing pincér.
- Jó estét. Hozhatok önöknek italt? – kérdezte udvariasan.
Jacob hozzám fordult és épp kérdezni akarta, hogy mit kérek, de megelőztem.
- Egy pohár szénsavmentes vizet. – jelentettem ki, majd rákacsintottam Jacobra aki nem kezdett bele a mondani valójába.
- Én pedig egy pohár kólát. – a pincér felírta egy lapra majd eltűnt az asztalok és a vendégek között. Két perc sem telt el és már jött is vissza tálcával a kezében.
- Tessék. – mondta majd elénk rakta az üdítőt és a vizet. Azután lerakott egy-egy étlapot is. Remek enni is kell?
- Kérsz valamit? – kérdezte Jacob.
- Ő nem igazán vagyok éhes. – mondtam. Közben majd kilyukadta gyomrom, de semmi kedvem nem volt újabb emberi ételt lenyomni a torkomon. Erre Jake mint, aki nem hallotta amit mondtam, rendelt két spagettit. Remek, amint hazaértünk én tényleg levadászok egy csorda antilopot. Átnyúltam az asztalon és megérintettem a fejét, majd meg mutattam neki a képet, amint antilopokkal nyomom el a gyomromban kavargó emberi ételeket. Ezen csak kuncogott. Rendben Jacob jön még kutyára kamion, ezt a képet is megmutattam neki. Erre már lehervadt a vigyora, nekem pedig egy ördögi mosoly ült ki a számra.
- Nessi, Nessi, Nessi. – felelte, majd egy nagyot sóhajtott – Miért akarsz elütni egy kamionnal? – kérdezte boci szemekkel. Ez hülye? Nem bírtam vissza fogni magam, így elkapott a nevetés.
- Hát ez állatkínzás, ami nem olyan vicces. – tovább nevettem. Amikor végre lecsillapodtam válaszoltam a kérdésére.
- Jake azt a mondást nem is mered, hogy „Jön még kutyára kamion.” ? – kérdeztem azután kuncogtam.
- De! Csak te engem mutattál, miközben kivasalt az a rohadt nagy kamion.
- Ne túlozz. – vigyorogtam, majd megérintettem megint a fejét, és egy úthengert mutattam neki.
- Inkább a kamion! – mondta majd mind a ketten nevettünk. Pár perc múlva megjelent a pincér két hatalmas tányérral a kezében. Elém lerakta az egyiket, majd a másik amit Jacob elé szánt, kicsúszott a kezéből. Nem volt mit tenni elkaptam a tányért, aminek a földön kellett volna landolni. Rendben kicsi lány nagyon ügyes voltál, lehet tapsolni mondtam magamba. Most, hogy a francba fogom én innen kimagyarázni magam?
- Kisasszony. Rendkívül jók a reflexei. – mondta, majd gyanúsan rám nézett. Apu, hogy miért nem vagy itt. Legalább tudnám, hogy mit gondol. Szerintem anyut és a többieket megütné a guta ha megtudnák, hogy egy étteremben buktattam le magunkat.
- Ő hát igen. Köszönöm. – válaszoltam, s közben kihűlt a vér az ereimben.
- Pillanat Uram. Hozok önnek egy másik tál tésztát. – felelte a pincér. Majd elindult a konyha irányába. Jacobbal most nagyon füleltünk. A pincér lassú léptekkel haladt az ajtóig, de amint eltűnt mögötte, szinte rohant egy másik ajtóhoz, amit úgy feltépett, hogy még talán a kilincs is a kezében maradt. Gyorsan bement abba a helységbe és magára csapta az ajtót, azután valakihez elkezdett beszélni. Ez elég furcsa volt, így teljes erőbedobással hallgatóztunk.

- Uram elnézést, de az imént eldobtam egy tányért. – szólt a pincér idegesen.
Uram-atyám, ez miért ilyen fontos? Kérdeztem magamtól, majd tovább füleltem.
- Remek és összetört? Mert nem hallottam törés hangot. – felelte az idegen hang nyugodtan. Hogy, hogy hallotta? Ez nekem furcsa. Két fal mögött ült, de a hangja olyan tiszta volt. Jó jó Nessi ne kalandozz el, majd folytattam a figyelést.
- Nem, nem dehogy is. – mentegetőzött – Egy hölgy nagyon ügyesen, egy gyors mozdulattal, elkapta a tányért.
- Hogy érted, hogy egy gyors mozdulattal? – kérdezte a férfi.
Remek Ness bukta. Leleplezted magad. Hiába vagy emberi még is kiderült, hogy mégsem vagy az.
- Úgy értem, hogy olyan gyorsan, hogy.
- Mond már! – siettette a férfi.
- Annak le kellett volna esnie Uram! Azt, aki megfogja az egy… Síri csend. Jacobbal összenéztünk, majd felálltam és elindultam a konyha felé persze Jake jött mellettem. Akik mellet elhaladtunk, azoknak ránk szegeződött a tekintetük. Aztán az ajtóhoz értünk és beléptünk rajta. A szakácsok meglepődtek, végigmért mindenki minket, majd észrevettem azt, az ajtót. Elindultunk felé Jakkel, de közben mindenki megakart, állítani.
- Oda nem mehetnek be! Álljanak meg! – jöttek a fenyegetődzések.
De késő, már ott voltunk az ajtónál benyitottam, és amit ott láttam. Nem is gondoltam volna ilyesmire. Jacobbal lefagytunk…


Várom a kommenteket! :)

2011. április 27., szerda

7. Hétvége


Sziasztok!
Először is egy hatalmas bocsi, hogy megint tök sokára hoztam a frisst! Hétvégén lehet, hogy hamarabb de mindenképp jövök a következő fejezettel! Ez még Renees lett, de a következőben már megkezdődnek a fordulatok! :) De majd erről akkor.. ;) Hosszú lett, de inkább a családról szól most a sztori.. Az előző nem tetszett, hogy csak 1-2 ember kommentelt? :/ Na mind1 van mint csiszolni még az írásaimon de azért ide több véleményt kapok remélem.. :) Na mindenkinek jó olvasást! :) Bye!



(BELLA)

Aztán elindultunk a nappaliba, amint látótérbe kerültünk, mindenki ránk nézett. A többiek közelebb jöttek, Edward felállt mellénk, anya szintén felállt.
- Ő itt Renesmee..  –mondtam. Anyámnak könnybe lábadt a szeme majd közelebb lépett és végig mérte az unokáját. Az arcán rengeteg érzelem futott át, meglepődés, csodálkozás, öröm, szeretet majd megszólalt.
- Szia, drágám! Renne vagyok. – mosolyogva átölelte Nessit – Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek téged. Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. – mosolygott lányom.
- Látom anyukád csokoládé barna szemeit örökölted, és apukád arcvonásait.  –jegyezte meg Renee. Tudtam, hogy észre fogja venni ezeket a hasonlóságokat, habár ki ne venné észre? Főleg, hogy anyám kivételesen is nagyon jó megfigyelő volt.
- Hát igen, de inkább anyja lánya. – szólalt meg Emmett vigyorogva.
- Köszi. – nyújtotta rá a nyelvét Nessi. Ezen csak kuncogott anyu.
- Na jó ne álljunk itt, üljünk le a kanapéra. – mondta Alice, majd mindenki helyet foglalt a nappaliban.

Az este beszélgetéssel telt. Míg Renee Nessit kérdezgette az iskoláról, a terveiről, a fiúkról és persze az egész családot, hogy mi történt az utóbbi időbe, na meg Charliet faggatta, hogy miért nem mondta el legalább ő az igazat, addig én kényelmesen ültem Edward ölelésében. Most éreztem magam teljesen boldognak, úgy éreztem, hogy már megvolt tényleg mindenem. A világ legszebb gyermeke, a legcsodálatosabb férje és a legjobb családja. Most szó szerint önkívületi állapotba voltam és csak mosolyogtam egész este. Mikor anyu végzett a kérdéseivel, mesélt a mostani házukról, meg az utazásaikról. Később, éjfél körül elköszönt mindenkitől és Charlie is hazament. Anyámnak megmutattam a szobáját, ami Edward régi szobája volt, a rég vett vasággyal. Amikor beléptünk az emberi emlékekre gondoltam. Arra, amikor megkérte a kezem és, hogy én mennyire nem akartam az esküvőt, de rájöttem nem sokkal utána, hogy jól döntöttem. Ő az, aki nélkül nem tudtam volna élni. Majd az első napra gondoltam a házban. Amikor nevetve ültünk a kanapéján és Alicek akkor jöttek be, hogy megkérdezik, megyünk- e velük játszani. Megannyi emlék árasztott el ebben a pillanatban. 

- Gyönyörű ez a szoba. – szólt anyu.
- Igen tudom. Edward régi szobája volt. – válaszoltam.
- Meseszép. De hogy-hogy régi? Ti nem itt laktok? – kérdezte, miközben segítettem neki kipakolni.
- Ő. Nem egészen. Mi egy kicsit beljebb lakunk az erdőben egy gyönyörű tisztáson. Majd holnap megmutatjuk a házunkat. – mondtam.
- Rendben. – válaszolta. Mikor végeztünk a pakolászással, megöleltük egymást majd elköszöntem tőle és lementem a nappaliba.
- Azt hiszem mi is megyünk. – mondta Edward a többieknek.
- Rendben. Jó éjszakát! – válaszoltak, aztán mi is elköszöntünk, és elindultunk haza. Otthon, Nessi elment a szobájába, mi pedig Edwarddal elvonultunk a sajátunkba. Levetkőztünk, majd egész éjjel egymás karjaiban feküdtünk.

- Jó reggelt! – mondtam. Majd feljebb húztam magam, és megcsókoltam szerelmem.
- Neked is. – válaszolt, közben szorosan magához ölelt.
- Lassan mennünk kéne, hisz anyu hamarosan felkel.
- Igen menni kéne. – helyeselt, majd lassan elindultunk a gardróbba.
Edward egy fekete pólót és egy szürkés koptatott farmert vett fel egy fekete sportcipővel, míg én egy szintén koptatott szürke egy két árnyalattal világosabb szűk farmert vettem fel, egy vörös felsővel, és szintén egy hosszúszárú csizmával. Amint készlettünk magához húzott.
- Gyönyörű vagy, mint mindig.
- Köszönöm! – mosolyogtam majd megint megcsókoltam. Mikor kezdtünk belemelegedni és egyre nagyobb hévvel faltuk egymás ajkait, muszáj volt elszakítani magam tőle.
- Ha most egymásnak esünk, akkor szerintem délig nem érünk oda. – mondtam mosolyogva, erre ő egy szívdöglesztő mosolyt villantott.
- Rendben akkor induljunk. – válaszolta. Indultam is volna az ajtó felé, de visszarántott még egy csókra, ami most kicsit rövidebbre sikeredet.
- Drágám, este innen folytatjuk. – ígértem meg neki, aztán végre mind a ketten elindultunk a nappali felé. Pár perc múlva csatlakozott hozzánk Nessi, aztán elindultunk a ház felé.

Amikor a házhoz értünk, lassan felsétáltunk a lépcsőn majd Edward kinyitotta előttünk az ajtót és bementünk. Emmett sakkozott Jasperrel, Alice és Rose a számítógépen ügyködtek, Carlisle pedig újságot olvasott a kanapén, eközben Esme a konyhában sürgölődött. Elindultam segíteni neki, miközben Edward leült Carlisle mellé.
- Szia! –mondtam neki.
- Hello drágám. – mondta mosolyogva.
- Segíthetek valamiben?
- Ha szeretnél.
- Persze. – mondtam mosolyogva. Azután megterítettem egy személyre, lefőztem a kávét, kiraktam az asztalra a péksüteményeket. Esme kiszedte a hideg ételeket a hűtőből, majd lerakta a kenyér mellé. Amint lefőtt a kávé hallottam anyut lejönni a lépcsőn.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Jó reggelt. – válaszolt mindenki, majd elindult felénk a konyhába.
- Hogy aludtál? – kérdeztem.
- Remekül. Ti mióta vagytok fent?
Gyorsan rápillantottam az órára nyolc óra múlt öt perce.
- Hát tudod, nekünk nincs szükségünk alvásra.
- Oh. Értem. – válaszolt, majd elment a mosdóba és negyed óra múlva már jött is felöltözve a konyhába.
Anyám, Esme és én leültünk az asztalhoz, majd miközben evett elbeszélgettünk egy kicsit.
- Ti nem esztek? – kérdezte anyám félénken.
- Nem. Mi nem rég ettünk mindannyian. – válaszoltam, hogy mit, azt szerencsére nem kérdezte.
- Oh. Értem. – majd folytatta a reggelit. Mikor befejezte elpakoltunk, és mi is csatlakoztunk a többiekhez. Renee, Esme és Carlisle a kanapén beszélgettek, hogy ma mit szeretnének csinálni. Én közben odamentem Alice-hez és Rose-hoz, hogy min ügyködnek.
- Váó, csodás ez a vörös ruha. – mondtam, amint megláttam a monitoron a gyönyörű estéit.
- Tetszik?- kérdezte Rose.
- Hát persze. Ez meseszép.
- Akkor meg mutatom a tiédet is Bella. – mondta Alice.
Majd megláttam egy csodaszép sötétkék ruhát, egy fekete selyem szalaggal a derekán.
- Ez, csodálatos. – hüledeztem, majd Alice megmutatta a többi ruhát is.
Rose volt a gyönyörű vörös ruha, Alice-é egy fekete csipkés, de szintén csodaszép ruha. Esme ruhája egy világoskék nagyon szép szabású estéi volt, utána következett Nessié, övé is egy gyönyörű bordó ruha volt.
- Csodálatos ruhák Alice, de hova is kellenek? – kérdeztem.
- Tudod Bella, ha esetleg mennénk bálba vagy lenne esetleg egy buli a közeljövőben így gondoltam megadjuk a módját. Persze ha lesz.
- Alice, mit láttál? – kérdeztem.
- Még semmit. De majd fogok.. – viccelődött.
- Rendben. – mondtam. Ez gyanús volt számomra, milyen parti lesz az, ahova gyönyörű estéire lesz szükségünk?
- Bella. – szólt anyám így nem is gondolkodtam tovább a ruhákról.
- Igen?
- Délután elmehetnénk Charlie-hoz rég voltam már nála. – mondta.
- Oké, tőlem mehetünk.

 A délelőtt gyorsan elment. Három órakor elindultunk Charlie-hoz. Én, szerelmem és anyu mentünk csak. Amikor Charlie-hoz értünk, bementünk és apu bevezetett minket, a jól ismert nappalijába. Miközben anyuék beszélgettek én elgondolkoztam a Charlie-nál töltött hónapokról. Halkan beszélgettem Edwarddal.
- Emlékszel, amikor először voltál itt, mármint amiről én is tudtam. Tudod a rét után. – emlékeztem.
- Persze, azt nem felejtem el. – kuncogott – Nagyon fel voltál, dobva.
- Tudom. – mosolyogtam el én is.
Majd tovább beszélgettünk azokról az időkről. Hát igen már hat éve történtek.
Az idő gyorsan elszaladt. Azóta annyi minden történt, jó és rossz is.
- Felmegyünk? – kérdeztem szerelmem.
- Persze. – majd kézen fogva elindultunk a lépcsőn. Mióta Edwardékkal lakom, azóta nem nagyon jártam itt, utoljára pár éve jöttem fel néhány cuccomért. Persze, sokszor jövünk Charliehoz, de akkor sem szoktam feljönni általában a nappaliban szoktunk beszélgetni. Mikor felértünk kinyitottam a szoba ajtaját és beléptem. Szinte semmi sem változott. Olyan érzésem volt, mint amikor Phonixből költöztem ide. Eszembe jutott a gyerekkorom, de legjobban az Edwardal töltött esték. Körbenéztem, az íróasztalomon, a képeken, a CD-ken és a könyveimen, amiket itt hagytam.
- Semmi sem változott, szinte ez az egy hely az életemben, ami mindig ugyan úgy marad. Vámpírráválásom után a múltunkra egy lepel kerül, ami miatt nem nagyon tudunk emlékezni. De itt, szinte bármi az eszembe jut. – motyogtam.
- Én is mindenre emlékszem, ami itt történt. – mondta mosolyogva Edward. Majd lefeküdt az ágyamra, úgy ahogy régen tette.
- Most ez hülyén hangzik, de olyan érzésem van, mintha még mindig ember lennék és épp Charile tudta nélkül lennél itt velem.
- Értem. Igaz akkor sem szegtem meg Charlie szabályait, azt mondta nem léphetem át a küszöbét..
- Igen drágám, és te képes voltál az ablakon felmászni értem. – majd ráugrottam játékosan.
- Pontosan. – vigyorgott alattam szerelmem. Szorosan egymást ölelve feküdtünk az ágyon, de továbbra is a szobát bámultam. Pár perc múlva kopogás hallatszott a szobaajtómon. Miközben válaszoltam a kopogásra, lassan felültünk szerelmemmel az ágyra.
 
- Gyertek. - Majd anyám jött be az ajtón Charlie kíséretével.
- Ugye nem zavartunk meg? Csak tudod nagyon rég nem voltam már itt. – szólt anya – majd ő is elindult és körbenézett a szobába.
- Nem zavartok. – válaszoltam közben aztán néztem, ahogy anyám leült a régi hintaszékbe.
- Semmi sem változott. Csak Bella nőtt fel. – mondta Renee.
- Tudom. – válaszolt Charlie az ajtófélfának dőlve.
Olyan jó volt látni, ahogy anyáék beszélgetek a gyerekkoromról. Amit meséltek szinte mindet elképzeltem, ahogy anya tartott picinek a kezében a hinta székben, ahogy Charlie a karjaiban tartott az ablaknál, mindent. Ilyenkor tényleg olyan öröm árasztott el, amit az utóbbi időben éreztem.  Itt is rengeteg kellemes emlékről beszélgettünk, de mint minden napnak, ennek is hamarosan vége lett. Este nyolc fele, elindultunk haza. Mikor hazaértünk, Esme már vacsorával várta Reneet. Anyu gyorsan vacsorázott, majd egy kis beszélgetés után mindenki elment a szobájába. Mi is hazamentünk, nem nagyon volt kedvem most semmihez így leültünk Edwarddal a tv elé, és egész éjjel azt bámultuk egymás karjaiban.

 Másnap reggel időbe átmentünk. Anyut reggeli után elhoztunk hozzánk, csodálkozva nézte meg az egész házat, nagyon tetszett neki a nappalink és a kis a kőfolyosónk, de a kertben is gyönyörködött egy darabig. Tíz óra fele visszamentünk aztán segítettem neki összepakolni. A délelőtt további részében beszélgettünk utána Renee elment ebédelni, mert Esme készített neki valami finom ételt. Ahogy kész lett anyám, mint mindig most is agyon dicsérte Esme főztjét. Ebéd után átjött Charlie, akivel még közösen beszélgettünk egy nagyot, majd kettő óra felé anyám elköszönt mindenkitől és Edwarddal kivittük a repülőtérre. Meghatódva elbúcsúztunk, de megígértem, hogy hamarosan újra találkozunk majd, aztán még egy ölelés és szólították az utasokat a beszállásra. Mikor hazaértünk, az autót leraktuk a garázsba elköszöntünk a többiektől, azután haza mentünk. Nessi, Edward és én mindnyájan lefeküdtünk a kanapénkra és egész éjjel tévéztünk. Közben ropogott a tűz a kandallóban. 


Következő rézben megkezdődnek a fordulatok, most már belevágunk a sztoriba rendesen! ;)
Na de várom a véleményeket! :)

2011. április 10., vasárnap

Új Külső!

Sziasztok!

Bocsi, hogy megint nem volt egy ideje friss. Rengeteg dolgom volt ebben az utóbbi időben, plusz rengeteg versenyem volt. Nemsokára jön a következő fejezet, már majdnem kész. De addig is, hoztam egy világosabb külsőt, szerintem jobb mint az előző volt és remélem mindenkinek tetszik. :)

A Fejlécről annyit, amint látjátok befigyel valaki. Ő lesz az új szereplőnk ugyanis a sztori pár fejezeten belül nagy fordulatot vesz. Hogy milyen irányba? Majd meglátjátok. Annyit mondhatok, hogy izgalmas perceket fognak okozni, az új jövevények. :) Igen többen is lesznek de előbb ismerjétek meg majd Calebet. :) Oldalt a szereplőknél már feltüntettem. Hogy milyen okból csöppen a Cullenek életébe? Hm.. Majd kiderül.. ;)

Szép napot mindenkinek! :) 


2011. március 12., szombat

6. fejezet: Renee


Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem evvel a fejezettel, csak egyszerűen nem volt időm írni!
Rengeteg dolog összejött! Azért egy picit hosszú fejezetet összehoztam nektek és megpróbálom hamarabb hozni a következő frisst! Remélem tetszeni fog, a helyesírási hibákért előre is bocsi! :) Természetesen várom a komikat, hogy milyen lett! Legalább is nagyon örülnék neki! :) Jó olvasást mindenkinek és szép estét! :)

(BELLA)

Idegesen nézetem az órára, még Jasper sem tudott teljesen megnyugtatni. Remek gondoltam magamba, négy óra lesz. Tehát a taxi bármelyik percben megérkezhet. Miközben ezen, gondolkodtam még hány percem van, Alice robogott le a lépcsőn.
- Három és fél perc! – mondta.
Ekkor már hallottuk lassítani az autót a főúton. Remek már a házunk felé tartanak. Már csak három perc számoltam magamban. Röpke 180 másodperc múlva, anyám besétál azon az ajtón. 175..174..173..172..
- Nyugodj meg Bells. – szólt Charlie. Aki három óra fele megérkezett.
- Persze apu. Nyugi. Könnyű azt mondani. – morogtam magamba. Majd Edward oda jött mellém és a fülembe súgta.
- Menni fog Bella. Szeretlek. – majd átkarolt a derekamnál.
- Tudom. Én jobban. – ezen kuncogott. Majd felemelte az állam és megcsókolt.
- Hát akkor gyerünk. – mondtam halkan, és akkor megállt egy sárga taxi a ház előtt. Megremegtem, ennyire ideges még sosem voltam.

- Majd én megyek! – mondta Carlisle amint az ajtóhoz ért Edward követte. Hátráltam két nagy lépést. Esme és Alice mellém álltak.
- Menni fog drágám. – mondta Esme.
- I-i-ig-e-e-n..? – makogtam inkább kérdés volt, mint válasz.
Majd hallottam, ahogy anyám üdvözli Edwardot és Carlislet.
- Sziasztok! – mondta és elakadt a lélegzetem.
- Szia! – mondta Carlisle és Edward egyszerre.
- Segítek a csomagokat bevinni. – ajánlkozott Edward.
- Oh, köszi de elbírom. – tiltakozott. Ezek szerint, valami közbejött és anya egyedül érkezett. Remek, legalább Phil nem tudja meg.
- Nem! Hagyjad csak majd mi! – válaszolt végül Carlisle.
- Oké. – mondta végül Renee. Aztán hallottam, ahogy elindulnak felfele a lépcsőn. Ekkor olyan gyorsan kibújtam Esme öleléséből csak vámpír családtagjaim vehették észre, hogy elmenekültem az alsó mosdóba. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és leroskadtam a hideg kőre. Most mi lesz? El fog menekülni, vagy megérti a dolgokat? Mi lesz? Nem. Nem tehetem ezt anyámmal. Legszívesebben elszaladtam volna, nem tudom hova, csak el innen és jó messzire. Nem akarom ezt az egészet.

- Bella? – hallottam anyám hangját a nagy üdvözlések közepette.
- Pillanat, megkeresem. – szólt Edward. Majd macskaszerű léptekkel az ajtóig jött, aztán bekopogott.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Igen – mondtam még mindig a földön gubbasztva.
- Mi a baj? – kérdezte majd leült mellém a kőre. Átkarolt egyik kezével, én pedig szorosan hozzá bújtam. Ebben a percben se ő, se Jasper nem volt képes arra, hogy megnyugtasson.
- Ez nem fog menni. – motyogtam.
- De fog Bella! Nem lesz semmi gond.
- Biztos vagy ebben? – kérdeztem remegő hanggal.
- Teljes mértékben. – majd megpuszilta a fejem búbját.
- Mi van, ha mégsem akkor mi lesz? Mit csinálunk?
- Nem tudom. De nyugodj meg, nem lesz semmi probléma.
- Akkor mennyünk. Essünk túl ezen az egészen.
- Rendben. – majd felállt és felhúzott a kőről, aztán magához húzott és megcsókolt. Majd elindultunk kéz a kézben. Gyerünk Bells! Most vagy soha. Vámpír létemre eléggé félek és az a legnagyobb gond, hogy a saját anyámtól. Jobban mondva nem is tőle, ha nem a reakciójától, hogy elfogad-e annak, ami vagyok. A folyosó nagyon rövidnek tűnt, öt lépés volt már csak a nappaliig. Négy, három, kettő, egy. Már láttam is anyámat. Szinte semmit sem változtak az esküvő óta. Bella hát akkor rajta.
- Szia, anyu! – mondtam.
- Bella! – fordult meg anyám, majd megdermedt és végigbámult rajtam. Ettől féltem. Majd hirtelen mozdulatokkal átvágott a nappalin és megölelt. - Jaj drágám! Annyira hiányoztál.
- Te is nekem. – makogtam a reakciója miatt. Eltolt magától majd végig mért.
- Jézusom. Mi történt veled? Olyan sápadt vagy és a szemed? – teljesen elhűlve hátrálni kezdett. Charlie mögé lépett és megfogta.
- Tudom anya. Nehéz lesz megérteni, de kérlek ülj le és mindent elmagyarázok.

Anya kételkedve, de leült a kanapéra, mellé Charlie. A szeme félelmet tükrözött aggodalommal. Nem erre számított, hisz ki számít arra, hogy a lánya vámpírrá változik? Azonnal megfogtam Edward kezét és megnyitottam a pajzsom. Sejtettem tudtam, hogy ez lesz. Most mit mondjak? Anya vámpír vagyok, van egy unokád, ja és a férjem és annak a komplett családjai is az. A legjobb barátom pedig egy vérfarkas.
- Beszéljek én? – kérdezte halkan Edward.
Nem kell. Ezt nekem kell megoldanom. Nagyot sóhajtottam, majd belevágtam.
- Tudod anya, ha ezt elmondjuk nektek, akkor erről egy szót sem mondhatsz, senkinek különben az egész családot veszélybe kevered.
- Rendben. Csak kérlek légy őszinte. – mondta higgadtan, de a hangja megremegett. Legszívesebben oda bújtam volna hozzá, de nem tehettem.
- Oké. Tudod ez hét éve történt. – kezdtem bele s megpróbáltam összefüggően és érthetően elmagyarázni a dolgokat.
- Várj te tudtad, hogy Edward micsoda? – nézett férjemre.
- Igen. – mondtam bűnbánóan.
- És miért nem mondtad el? Charlie tudott róla?
- Senki sem tudta, Charile is csak azóta tudja, hogy…
- Rendben. Én tudtam mindig is, hogy Edward több mint ember. De beigazolódott a gyanúm. Akkor ti most mik vagytok? És miért drágám?
- Figyelj anyu. Pár éve, a nászút után nagyon bet..
- Bella teherbe esett Edwardtól. – mondta Charlie. Szúrós szemmel néztem rá.
- Bells, őszintén Reneenek is joga van ehhez. – tudom, gondoltam magamba. Anyámnak is tudnia kell, hogy ő már régóta nagymama. Furcsa volt ebbe belegondolni, de tényleg nem foszthattam meg ettől. Pedig ez lett volna a legésszerűbb ebben a helyzetben.
- Mihez? Teherbe? Bella, hisz nem beteg voltál? Utoljára akkor beszéltünk vagy is Charlie mondta, hogy ne is jöjjek, mert ő sem láthat téged. Utána felépültél igaz tudtam, hogy valami nincs rendben, mert Charlie is teljesen máshogy állt a dolgokhoz, amikor rólad kérdeztem. Veled pedig telefonon ezer éve nem beszéltem. Ezt nem értem.. – mondta, megrázta a fejét és maga elé bámult.

- Anya. Teherbe estem. Mivel Edward nem ember, így nem tudtuk mi lesz ennek a vége. Egyre rosszabbul lettem, a gyermeket természetesen semmi féle képen nem akartam elvetetni. Így egy hónap szenvedés után, majdnem belehaltam a szülésbe és Edward megmentette az életem.
- Hogy mi? Mi történt? Egy hónap után? Van egy gyereked és Edward micsoda?
- Anya. Nyugodj meg kérlek. Ez rendkívül sok lesz számodra. – mondtam, majd vett két mély levegőt aztán újra megszólalt.
- Rendben. Edward? – körbenézett a szobában a családtagjaimon- Ti-ti mik vagytok? Mondjátok, el kérlek. Nem foglak veszélybe keverni titeket, hisz Bella a lányom. Csak kérlek, mondjátok el őszintén.
- Renee. – szólt apa.
- Nem Charlie, tudni akarom! Tudni akarok mindent!
- Rendben elmondom az egészet. Hallgass végig.
- Oké. Míg magyarázod, addig én megpróbálom megemészteni.
- Kezdem a legelején. Mikor Edwardot megismertem, idővel rájöttem, hogy micsoda. - néztem szerelmemre, majd összekulcsoltuk ujjainkat – Később jöttek a bonyodalmak, majd esküvő, nászút. Nászúton teherbe estem, hisz nem tudtuk, hogy lehet-e embernek egy…
- Egy mitől? – kérdezte Renee.
- Vámpírtól. – mondtuk egyszerre Edwarddal és Charlieval. Anya teljesen elsápadt, azt hittem rosszul lesz.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? – kérdezte, ijedten.
- Kérlek, had fejezzem be. – erre már csak bólintott majd folytattam – Tehát nem tudtuk, hogy mi van akkor, ha egy ember és egy vámpír.. Mikor kiderült, azonnal haza utaztunk. Carlisle azonnal megvizsgált és kiderült, hogy igazam van. Napról napra rosszabbul lettem. A gyerek nagyon gyorsan fejlődött, egy hónap után elérkezett a szülés. – itt Edward kezdte folytatni, mert elhallgattam.
- Bellánál sürgősen be kellett avatkozni, hogy megmentsük az életüket. Jake és Rosalie segítettek a szülésnél. A gyermek túlélte, de Bella haldoklott, így muszáj volt ezt az egészet megtennünk. Hidd el senki sem akarta, hogy így érjen véget, de már nem lehet a múlton változtatni. – mondta.
- Anya. Én tényleg sajnálom. – fejeztem be lehajtott fejjel. Csend lett, vártunk míg anyám felfogja, megemészti az imént hallottakat, azután ő törte meg a  csendet.

- Köszönöm. – ennyit mondott. Felkaptam a fejem és láttam, hogy könny folyik az arcáról, aztán hirtelen folytatta – Köszönöm, hogy megmentetted az életét és neked is drágám, hogy elmondtad az igazat.
- Nem haragszol, nem utálsz? – kérdezte. Én is biztosan sírtam volna, ha ember lennék. Még is váratlanul ért ez az egész.
- Nem. Igaz nem örülök annak, ami vagy. De te akkor is az én lányom vagy és ezen nem változtat semmi. – mondta, mire befejezte a mondattá addigra már ott voltam és szorosan, persze óvatosan megöleltem.
- Köszönöm. Szeretlek anyu. – mondtam.
- Én is kicsim. De még nem fejezted be, amit elkezdtél. Mi lett a gyermekkel? Jacob ő, hogy jön ide? – kérdezte anya, majd mellé ültem és folytattam a története.
- Kislány lett. A neve Renesmee ha minden igaz nemsokára megismerheted. Jacob pedig, a legjobb barátom. – nem mondhatom el, hogy ő micsoda hisz ez őt érinti. Azt hiszem szólni, fogok Nessinek, hogy jöjjön ide, már biztos a házunkba van és pakolja a ruháit Charliehoz.
- Renesmee? Tehát nagymama vagyok. – jelentette ki, majd egy mosoly jelent meg az arcán.
- Hát ezek szerint igen. – mondtam.
- Jaj. Ez csodálatos. Akkor ezek szerint ő mg kisgyerek nemde?  - kérdezte anyu.
- Ő igen.. Még valami. Mivel félig vámpír így gyorsabban is növekedett így most 17 éves. Hamarosan itt lesz, mindjárt telefonálok neki.
- Majd én. – szólt Edward, majd felállt és arrébb ment telefonálni.
- Oké.
- Hát, ez. Sok volt egy kicsit. – mondta anyu sóhajtva – Mindig is azt hittem, hogy a.
- Vámpírok. – mondtam ki helyette.
- Igen, hogy az csak kitaláció. Nem gondoltam volna, hogy léteznek.
- Én is így voltam vele. De, tudod.
- Jó-jó, csak ami szükséges azt mondjátok el. – motyogta kicsi mosollyal az arcán. Erre Charlie elnevette magát.
- Min nevetsz ennyire itt mellettem? – kérdezte anya, aput.
- Ugyan ezt mondtam Bellának, amikor nekem mesélték el ezt az egészet.
- Ja, értem.

- Nessi, nemsokára itt lesz. – jött oda hozzánk Edward, majd leült velünk szembe a kanapéra. Én pedig felálltam és odabújtam hozzá miközben átölelt.
- Jó látni, hogy még mindig ennyire szeretitek egymást. – szólt anyu.
- Nem. Még annál is jobban. – válaszolt Edward, erre nekem muszáj volt megcsókolnom, a többiek csak mosolyogtak.
- Na és Phil, hogy-hogy nem jött? – kérdeztem.
- Még mindig másodligás baseball játékos, és pont e hétvégén lesz kétfontos meccse, így nem tudott eljönni. De mindenkit üdvözöl.
- Mi is őt. – mondtuk.
- Esme és ti, hogy vagytok? – kérdezte anya.
- Remekül Renee. Tudod én is nagyon örülök, hogy tisztáztuk ezt az egész ügyet. Szegény Bella nagyon aggódott az miatt, hogy-hogy fogsz reagálni.
- Értem. De kicsim – fordult most hozzám – tudhattad volna, hogy bármi is vagy mint mondtam, te mindig az én lányom maradsz!

Hirtelen kinyílt a bejárati ajtó és bejött Nessi. Amint hallottam megállt az előszobába. Felálltam és kissétáltam hozzá, közbe anya tovább beszélgetett Esmevel. A többiek vagy a számítógéppel vagy a tévével kötötték le magukat.
- Szia drágám. – mondtam majd megöleltem.
- Szia anyu. Biztos? Elmondtatok neki mindent, mit fog szólni hozzám?
- Igen, igen. Szerintem biztosan örülni fog annak, hogy végre megismer.
- Rendben akkor mennyünk. – mosolygott a lányom.
- Oké.
Aztán elindultunk a nappaliba, amint látótérbe kerültünk, mindenki ránk nézett. A többiek közelebb jöttek, Edward felállt mellénk, anya szintén felállt.
- Ő itt Renesmee..  


Várom a véleményeket! :)